18 évesen csatlakoztam Srila Prabhupada és Sri Caitanya Maháprabhu mozgalmához. A korombeli fiatalokhoz hasonlóan olyan útkereső voltam, akik belevetik magukat az érzékek világába, mindent ki szeretnének próbálni, tapasztalni, élményekkel gazdagodni, ismerkedni, igaz, szerető barátokra lelni.Végtére is azt az utat keressük mindannyian ami a tartós boldogsághoz vezet. Az én megértésem szerint azonban nem szabad korlátoznunk a lehetőségeinket az anyagi érzelmek, és érzékek tiszavirág-örömeinek megtapasztalására. A lélek természete a szogálat mert ha őszinték akarunk lenni, ezek sokszor az önzésen alapszanak, s hiába facsarjuk ezt az élvezet rongyot, nem jön belőle tartósan az íz. Ez az anyagi öröm mohóságot vagy haragot ébreszt bennünk. Fontos tehát kutatnunk valami lényegesebb cél után mint az én és enyém önző élvezetén.
A Krsnáról [Istenről] való tudatosság meghozta számomra az élményt, hogy a boldogság lehet több egy villanásnál, a lelki megvalósítások örökké frissé és változatossá teszik a mindennapjaim. A legjobb pedig hogy mindezt egy olyan közösségben élhetem át, ahol mindenkit egy önzetlen cél vezérel, mindenkiben ott lobog a lelkesedés és a tudás lángja. Hogy mit kaptam valójában ettől a lelki forradalomtól?
Egy emberi lényhez méltó életet
Egy emberi lényhez méltó életet
