A vegánság követői gyakran ellentmondásba kerülnek a lakto—vege—–táriánus étrendet követőkkel. A nézeteltérések alapja általában az, hogy a tejterméket fogyasztók akarva akaratlanul ártanak a teheneknek, borjaiknak. A Kṛṣṇa-hívők ellenzik az ipari állattartásból származó tejtermékek fogyasztását, azonban mivel a szervezetnek szüksége van fehérjékre, egészségünk megóvása érdekében elfogadható a tejtermékek fogyasztása is. Központjainkban azonban nem használunk ipari tejtermékeket, hiszen a tejipar szoros viszonyt ápol a Kṛṣṇa-hívők által elutasított húsiparral, ahol is a többé nem tejelő tehenek kikötnek. A legjobb olyan tejgazdaságokból vásárolni tejtermékeket, ahol biztosítják a tehenek védelmét, azaz a bánásmód egész életükben kedves, gondoskodó. Mivel Kṛṣṇa több szempontból is javasolja az ahiṁsā-tej, vagyis az erőszakmentes tejtermékek fogyasz-tását, így akár az oltárra is kerülhet a megfelelő forrásból származó tejből, az ételfelajánlások közé.
„A jóság minőségében élők olyan ételeket kedvelnek, amelyek meghosszabbítják az életet, megtisztítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget adnak. Az ilyen ételek lédúsak, zsírosak, táplálóak, és örömmel töltik el a szí-vet.” Bhagavad–gītā 17.8.
A vegánság merevebb követői még az olyan tehenészeti központokat is több szempontból problémásnak találják, mint a Kris-na-völgyi Gośālā, azaz Tehénvédelmi Központ, pl. az ökrök orrkarikája miatt, de elő szokott kerülni e körökben a pónilovaglás, mint állatkínzás, és a vegán állattartás többféle problematikája is. Ők tisztán növényi étrendet javasolnak, ami azonban nem mindig jó a természeti környezet egészének, nem mindig erőszakmentes, csak akkor, ha nagyon okosan végezzük.
Létezik valódi erőszakmentesség?
A Kṛṣṇa-hívők törekszenek arra, hogy erőszakmentesen éljenek. Ez az erőszakmentesség, vagyis ahiṁsā azt jelenti, hogy igyekszünk elkerülni, hogy akár csak aggodalmat okozzunk másoknak, nemhogy fájdalmat. Az ahiṁsā életvitelbe ember és állat kölcsönös szimbiózisa belefér, hiszen Kṛṣṇa a különféle szentírásokban jóváhagyja ezt a fajta együttműködést. A Kṛṣṇa-hívők a teheneket nem választják el borjaiktól, az állatokat kézzel fejik, és az idős jószágokat sem vágják le, vagy adják el a húsukért. Ugyanakkor a hús, a hal elhagyása mellett és az etikus tejfogyasztás mellett a krisnások nem fogyasztanak tojást sem, mivel kockázatos, hogy kiscsibe van benne, mindemellett arra is törekednek, hogy valóban erőszakmentesen éljenek és étkezzenek – ez pedig nemcsak a hús elhagyását jelenti, hanem egy új látásmódot és életvitelt. Nem merülhet ki abban, hogy kizárólag azt tűzzük ki célul: ne fogyasszunk állati eredetű termékeket. A védikus írások világosan leszögezik, hogy az anyagi világban minden ember akarva-akaratlanul árt a többi élőlénynek (jīvo–jīvasya jīvanam). Minden másodpercben parányi élőlényeket lélegzünk be, ízeltlábúakra léphetünk, és otthonainkban szúnyogok lehetnek, amelyeket igenis sokan bizony lecsapnak, hiszen jogunk van megvédeni magunkat.
A növények ugyanúgy éreznek, mint a többi élőlény, és amelyeket leszedünk, ma már tudományosan bizonyított tény, hogy sajnos rettegnek is az emberektől. Mégis kevésbé differenciált idegrendszerük végett könnyebben viselik e megpróbáltatásokat, mint az állatok, s nekünk embereknek valamilyen módon fenn kell tartanunk testünket. Ezért választjuk túlnyomó többségében a növényi étrendet, ám ezeket az ételeket felajánljuk Istennek, ahogyan Ő kéri, így válik áldozattá, így válik megszenteltté és igazából elfogadhatóvá, amit elfogyaszthatunk. Hiszen egyedül Isten az, aki a növények elpusztításával járó rossz karmát semlegesítheti. Jellegüknél fogva a növények termései még akkor is frissek és üdék, ha leszakították őket, sőt képesek tovább érni és édesedni a Nap ragyogó fényében. Mindez azonban semmit sem ér a Kṛṣṇa-tudatos életvitelt gyakorlók szerint, ha nem ajándékozzuk oda annak, vagyis nem ajánljuk vissza annak, akitől mindez a sok földi kincs származik.
Az anyagi életünk, hétköznapjaink nem tudnak tökéletesen erőszakmentesen zajlani, de intelligenciánkat használva törekedhetünk arra, hogy a lehető legkevesebbet ártsunk. A Kṛṣṇa-hívők nem élnek abban a rózsaszín illúzióban, hogy életükkel senkinek sem ártanak, de mind gondolataik, mind tetteik, mind szavaik szintjén, amely a kettő között húzódik meg – s amely ma talán a legélesebb fegyverünk a fejlett nyugati kultúrákban – szándékuk, hogy a lehető legkevésbé legyenek a világ és mások kárára. Az ahiṁsā valójában ezt jelenti: „a lehető legkevésbé ártalmasan élni” elvét.
Mit írnak erről a védikus írások?
„Ahiṁsā — erőszakmentesség — azt jelenti, hogy nem szabad semmi olyat tennünk, ami másoknak fájdalmat okoz, vagy amivel megzavarunk másokat.” (BG 10.4-5.)
A valóban erőszakmentes étkezés
A legkevésbé ártás elve nem fejeződik be a tányérunkon, hanem itt kezdődik el. Azon keresztül, hogy mivel tápláljuk a testet és ezáltal tudatunkat, lelkünket, nagyon is fontos, hogy mit fogyasztunk. A valóban erőszakmentes étkezés nem merül ki a húsevés elhagyásában, noha ez már egy óriási lépés, különösen, ha valaki elhagyja a marhahúst és más vöröshúsokat, Mégis ez egészen tág, új perspektívát igényel, egy folyamatos intelligencia-alapú engedélyezési eljárást önmagunkban. Nem csupán egy állat életét őrizhetjük meg, vagy olthatjuk ki a húsevéssel, hanem közvetve egy egész dominó-elvű folyamatot indíthatunk el, ha elhagyjuk a hús fogyasztását és más, a természetet kizsákmányoló terményeket. Emberi életekre lehetünk hatással, a klímaváltozás megállíthatatlannak gondolt kerekét ékelhetjük ki évtizedekre, ha tudatosan választunk termékeket.
Miért kell fenntarthatónak lenni?
Azért mert egész univerzumunkban egy természetes ökológiai egyensúlyt tapasztalhatunk – amely bár kibillenőben van, de még mindig működik. Az egyensúly része az ember is, de mohó és egyre inkább követelőző természetével jó úton halad afelé, hogy véglegesen kibillentse Földünket az egyensúlyi pontból. A vegán étrend tökéletes alternatíva lehet, hogyha a vegánok képesek az egészséges élelmiszereket helyben beszerezni, kis távolságokról, vegyszermentesen bio kiskertben, akár otthon előállíta-ni. Európa szívében, ahol a zöldségek, gyümölcsök és gabonafélék széles választéka áll az emberek rendelkezésére, a vegán étrend akár tökéletes is lehet. Máshol, északi vidékeken, hűvösebb éghajlaton ez már egyre inkább problémát jelent. Ha viszont az adott éghajlaton nem nyújt a természet elegendő egészséges tápanyagforrást, fehérjét, hüvelyeseket, gabonaféléket, vitami-nokban gazdag gyümölcsöket és olajos magvakat, magas rosttartalmú növényeket, akkor az ember, egészsége fenntartása ér-dekében, kénytelen óriási távolságokból beszerezni azokat.
Az olyan divatirányzatok, mit a nyersvegán étrend, amely általában gyors fogyást eredményez, igen népszerűek, főleg höl-gyek körében. Ájurvédikus orvosszakértők szerint azonban veszélyes is lehet az egészégre, csak az emberek egy kis százaléka számára megfelelő alkatilag ez az étrend!
A nagy távolságokról érkező egzotikus termékek, amelyek pótolják a szervezet számára a szükséges táp-anyagokat, vi-szont óriási terhet jelen-te–nek Földünknek! A legtöbb szuper—termék a vegán étrendben óriási kero–zinégetést jelent boly-gónknak, hacsak nem éppen a forró égövön élünk. Csak néhány csoda, amit az utóbbi évtizedekben kilószámra fogyasztanak: kókusz, banán, datolya, kesudió, chiamag, amaránt, kivi, quiona, goji bogyó, gránátalma, mangó, ananász, narancs, lime, pa-paya, édesburgonya, makadámdió, avokádó, stb. Apropó, az érték a mérték. Ha minden nap elnassolsz egy avokádót jó eséllyel Te is finanszírozod az erdők kiirtását.
De vannak más rejtett tényezők is, amikkel a vegánság már nem törődik, pl. a szója, amellyel az állatokat is tömik, és amely miatt a Föld oxigénkészletét biztosító esőerdőket kivágják. Szójatej, húspótló szójagranulátum, és szójakolbász, állati takarmány. A pálmaolaj termelés miatt bennszülött törzsek váltak földönfutóvá, de az sem mindegy sajnos, hogy milyen tá-volságról vásároljuk meg az őszibarackot, a dinnyét, vagy a szőlőt, amelyekből 1-1 szupermarketben még szezonban is tehetnek elénk több ezer kilométerről érkezőt! Kérdés az is, hogy a gyógyszeripar által előállított mesterséges vitamintabletták, amelyekre sok divat-diétázó rászorul, mekkora környezeti terhelést jelentenek Földünknek. A szemét, amit a csomagolóanyagok eldobá-sával hozunk létre? Mi a helyzet a készételekkel? A basmati rizzsel, amely miatt szentként tisztelt folyókat terelnek el Indiában és a Távol-Keleten? A termékekkel, amelyeket tonnaszámra mosnak ivóvízben? Mi jelent kisebb ökológiai lábnyomot Föl-dünknek: egy liter termelői tej a piacról, egy üveges spárga, vagy épp a bambuszrügy decemberben?
Az erőszakmentes étkezés ott kezdődik, hogy nem fogyasztunk húst, halat, tojást, de ott folytatódik, hogy tudatosan az egyszerűbbet választjuk, ami a környezetünkben nő, ami nem pusztítja a klímát és az ózonréteget, hiszen közvetve ezzel is ártunk a természeti környezetnek és az állatvilágnak. Megelégszünk azzal, amit éghajlatunkon a föld ad. Hasznosítjuk kin-cseit, még ha télen krumplit is eszünk sütőtökkel, nyáron pedig cukkinit paradicsommal és paprikával – ahogy egy Krisna-völgyi szerzetes számolt be felkavaróan egyöntetű étkezésükről. Mégis megnyugtató, hogy végighaladva az évkörön, az ember minden fontos tápanyagforráshoz hozzájuthat, legalábbis itt a mérsékelt égövön.Valóban a húsfogyasztás adja a klímagázok legna-gyobb részét, és jelenti a legnagyobb kihívást bolygónknak, de ha az étkezést szeretnénk valóban ahiṁsāvá tenni, ha szeretnénk a mindennapokban valóban fenntartható módon élni, akkor terveznünk kell, és nem hódolhatunk divathóbortoknak.
A védikus írások nagyon konkrétan és lényegretörően elmondják, hogy mi az az önkéntes egyszerűség, a közelünkben fellel-hető dolgokkal való megelégedés, amely egyszerre válik az ember hasznára, és egyszerre segíti kultúránk életben maradását is. Az intelligens étkezés az önkéntes egyszerűség legelső lépcsőfoka. Erről a védikus írások így írnak:
„Egy másik szó, mellyel a versben találkozunk, a mita-bhuk. Ez azt jelenti, hogy az ember csupán annyit egyen, amennyi ahhoz szükséges, hogy a testet életben tartsa. Ne legyen falánk, hogy a nyelvének elégedettséget okozzon! A gabona, a gyümölcs, a tej és az ehhez hasonló ételek szolgálnak az embernek táplálékul. Ne törekedjünk különösebben arra, hogy nyelvünknek élvezetet okozva olyan dolgokat együnk, amelyek nem emberi lényeknek valók! Egy bhakta csak prasādamot (megszentelt ételt) egyen, olyan ételt, amit az Istenség Személyiségének ajánlottak fel. Az Úrnak tiszta ételeket ajánlanak fel, például gabonát, zöldséget, gyümölcsöt, virágokat és tejtermékeket, ezért nem történhet meg, hogy olyan ételeket ajánlunk fel az Úrnak, amelyek a szenve-dély vagy a tudatlanság kötőerejében vannak. Egy bhakta (egy valódi hívő) ne legyen mohó.” (Śrīmad Bhāgavatam 3.27.8.)
„A bhakták kegyesek, mert megmentik a szegény állatokat, s tiszták, mert nem szennyezik be őket a nemkívánatos ételek és a nem-kívánatos szokások.” (SB 3.16.22.)
„Az igazi erőszakmentesség nem más, mint mentesség az irigységtől. Ebben a világban mindenki irigy a másikra, ám egy tökéle-tes paramahaṁsa (önmegvalósított lélek), aki kizárólag az Úr szolgálatának él, teljesen mentes az irigységtől. Minden élőlényt szeret, hiszen minden élőlény kapcsolatban áll a Legfelsőbb Úrral. A valódi lemondás azt jelenti, hogy tökéletesen Istenre bízzuk magunkat. Minden élőlény valaki mástól függ, mert erre lett teremtve. Valójában mindenki a Legfelsőbb Úr kegyétől függ, ami-kor azonban megfeledkezik a kapcsolatról, amely az Úrhoz fűzi, akkor az anyagi természet feltételeitől válik függővé. A lemon-dás azt jelenti, hogy lemondunk arról, hogy az anyagi természet feltételeitől függjünk, és így teljesen az Úr kegyére bízzuk ma-gunkat. A valódi függetlenség nem más, mint hogy teljes hitünk van az Úr kegyében, s nem függünk anyagi feltételektől.” (SB 1.18.22.)
Fodor Kata
