Volt egyszer egy elfeledett, dicső világ, valahol messze délen, India egy rejtett szegletében. A rómaiak Ázsia édenjének hívták, mások kelet Athénjaként meséltek regéket róla. A híre bejárta szerte a három világot. Pezsgő kulturális élet emelte az istenek felé az városlakók életét. Fesztivál fesztivált ért, és valóságos költőfejedelmek éltek itt. De nem ám egyedül, tucatjával…
Meenakshi, Śiva felesége templomának tavában mérettetett meg, hogy alkalmas-e egy költemény arra, hogy a nagyközönség elé tárják. Ha nem süllyedt el, hanem a víz színén maradt, akkor a jelen, és utókor számára is szó szerint fennmaradt… Ha el-süllyedt, akkor a tó és a feledés homályába merült.
Mindez ezer évekkel ezelőtt történt Maduraiban, Dél-India egykori kulturális központjában. A költők leghíresebbje a 10 alvár volt. Közülük is talán a leghíresebb Kulashekara Alvár. Ez pedig az ő egyik legszebb verse:
„Tüzes lánggal ha perzseli, életét pokollá teszi,mégis a Napra nyílik a lótusz, melege élteti.Istenem, ha szemet hunysz, amint sorsom égetve nyúz,szívem akkor is csak Hozzád, a végtelen széphez húz.”
Nem tudom, mi varázsol el mindig itt, Maduraiban, Meenakshi templomában, ebben a másik világ lenyomatát hordozó cso-dás templomban. Talán a régmúlt költőfejedelmeinek lelkülete szivárog a falakból (és a tóba süllyedt, talán nem is annyira rossz költeményekből.) Talán a csodás, halszemű Meenakshi, Śiva felesége, aki maga a bűvölet. Talán a számtalan gyönyörűen fes-tett szoborral díszített gopuramok (templomtornyok). Talán a sehol máshol nem látott misztikus templom belső, faragványok, festmények és díszítések, melytől mindenkinek leesik az álla. Talán az, hogy Brahma-muhurta idején, vagyis elég korán reggel jártunk ott, mikor a hajnal virágba borítja a lelki törekvéseket… vagy a lelki törekvések borítják virágba a hajnalt… Vagy talán mindez együtt. Talán soha nem tudjuk meg, mi a valódi ok.
De vannak itt más rejtélyek is, melyek ugyanannak az elfeledett világnak a lenyomatai. Van egy méltatlanul kevesek által ismert csoda Dél-Indiában. Thanjavurban járunk, egy hatalmas, és ősi Śiva templomban. Számos megmagyarázhatatlan jelen-séggel találkozhatunk itt. Vannak itt zenei hangokat kiadó oszlopok, megfejthetetlenül frissnek tűnő ősi festmények, a földre árnyékot nem vető templomtorony, ki tudja mit rejtő titkos kamrák, és egy hatalmas gránittömb a templom tetején. De csak ez utóbbi lesz most a vizsgálódásunk tárgya. Egy 80 tonnás gránittömb, ami mintegy megkoronázza a templomot. De hogyan ke-rülhetett föl egy 80 tonnás gránittömb a templom tetejére, amikor ez a modern technika nélkül elképzelhetetlen?
A kutatóknak is természetesen feltűnt mindez, és hosszas kutakodás után találtak egy emberi kéz által épített emelkedő ma-radványt, mely a templomtól távol kezdődik és a dőlésszögéből kiszámítva a templom felső részéig érhetett az építkezéskor. Nagy volt az öröm, hogy megtalálták a megoldást. Próbálták is modellezni, hogy farönköket egymás elé téve hogyan tolathatták föl elefántokkal a gránittömböket az építők. Volt azonban egy nagy bökkenő. A templomot fölépítő köveknél ez még működ-hetett is, de a templom tetején található 80 tonnás tömb töredékét sem tudták megmozdítani az elefántok. Ahelyett, hogy saját kútfőből kétes értékű megállapításokat tennénk, forduljunk a Védákhoz, India ősi irataihoz, és az indiai bölcsek magyarázatá-hoz.
Eszerint az ősi Indiában a mantrák, a hang hatalmával mozgattak akár hatalmas tárgyakat is. Sokan erre biztosan legyinte-nek, de érdemes megfontolni annak svájci tudósnak a felfedezését, aki az egész életét a hangnak szentelte. Ez a tudós egy olyan szerkezetet alkotott, mellyel mindenféle elektronikus eszköz segítsége nélkül vizualizálni lehet a hanghullámokat, anyagi for-mává lehet „formálni” a hangokat.
A Védák legfontosabb hangja, mantrája az „Om”, mely Isten hang formája, a teremtés eszköze, az anyagi világ eredete. Van egy másik momentum a védikus hagyományokban: a Śrī Yantra, mely egy misztikus diagram. A két dimenziós Śrī Yantra az anyagi világ istennőjét, az univerzum mátrixát jelképezi. Három dimenziós formája a szintén az univerzumot mintázó Meru hegy. És hogy mi a közös az Om-ban és Śrī Yantra-ban? A svájci tudós által megalkotott szerkezet az Om mantrát vibrálva a Śrī Yantra formáját adja ki.
Az univerzum eredetét jelentő Om mantra tehát anyagi formává alakítva, az univerzumot (annak mátrixát, leképezését) adja ki. Ezzel láthatjuk, hogyan ad formát az anyagnak a hang, és mindenekelőtt az Om, a teremtő hangvibráció. Mivel a nyelv isteni dolog, a fenti megfogalmazás önkéntelenül is megmutatja, hogy mi is történik. Az Om az isteni formát „adja” hozzá az formá-val nem rendelkező anyaghoz. India ősi szentírásai szerint pedig pont ez az alapja a hangvibrációval történő anyagmozgatásnak is. Ami pedig úgy tűnik, egyre kevésbé elvetendő alternatíva, ha azt vizsgáljuk, hogyan került a 80 tonnás gránittömb a templom tetejére.
Acyutānanda Dāsa
